You are currently viewing Európa két véglete – Észak- és Dél-Európa között 68,4 °C fok eltérés volt
https://www.haworthphysio.co.uk/

Európa két véglete – Észak- és Dél-Európa között 68,4 °C fok eltérés volt

Európa északi országait napok óta már egy sarkvidéki légtömeg uralja, míg Görögországba meglehetősen meleg levegő érkezett Afrika északi részéből.

A Svédországbeli Nikkaluokta településen vasárnap este -37,3 °C fokot mértek, míg a görög Kréta szigetén, a Malia Parkban 31,1°C fokot mértek. Tehát extrém nagy hőmérsékleti különbség volt e két hely között, számokban kifejezve 68,4 °C fok volt az eltérés.

A teknő

A Brit-szigeteknél, illetve annak nyugati részénél helyezkedik el egy blokkoló anticiklon, amely útját állja az enyhe óceáni légtömegek mozgásának. A keleti oldalon pedig sarkvidéki hideg levegő áramlik a kontinens területére. Ezt a meteorológia úgy mondja, hogy egy magassági teknő mélyült el a hét elején Európa nyugati, illetve közép térsége felett. Ennek a teknőnek az előoldali áramlási rendszerében helyezkedett el Görögország is, melynek eredményeként erős, délnyugati áramlással érkezett a meleg levegő Észak-Afrika felől. (idokep)

(climatebook)

Források:
https://www.yr.no/
https://climatebook.gr/
https://www.idokep.hu/